"Szindbád, ez a kalandos művész-egyén, mielőtt halálát érezte
volna közeledni, elhatározta, hogy valamely jó és nemes cselekedettel
meghálálja embertársainak mindazt, amit vele szemben elkövettek: ugyanezért
tervbe vette, hogy annyi haszontalan lexikon mellett - szerkeszt egy új
lexikont, amelynek az lenne a célja, hogy a szerelemben járatlan fiatalokat és
a szerelmet felejtő öregeket kitanítgassa azokra a dolgokra, amelyeket a
szerelemmel foglalatoskodóknak tudni kell(…)Bejárt városokat, ahol a szerelem járványossága ellen olyanformán védekeznek az emberek, hogy messziről nézegetik egymást még a templomokban is, ahol külön helyük van a nőknek és külön helyük a férfiaknak(…)De ugyancsak bámulják egymást az utcán is, pedig az utcákat azért találták fel, hogy azokon ügyes-bajos dolgaik után járjanak az emberek. A fogadókban is nézik egymást azok, akik szeretni szeretnének, márpedig a fogadókat valóban azért építették, hogy ott vörös borban főtt vadkant egyen mindenki, aki megéhezett. Szindbád bejegyezhette a lexikonába, hogy ezek a szemek, amelyek hosszadalmasan nézegetik egymást: előbb-utóbb kancsalítani kezdenek. Jó szerencse, hogy a legtöbb városban már akad szemorvos is, aki a kancsiságot elmulasztja. Nagy baj kerekednék abból, ha minden szembetegséget azzal az orvossággal gyógyítanának, amellyel a tudatlan beteg szeretné, tudniillik: csókkal(…)
Bepillantgatott ablakokon, pedig nem mindegyik ablakból lógott ki száradó női harisnya, amely a legbiztosabb jele annak, hogy valamely útja van a házban lakó nőnek - útja, amely esetleg halállal is végződhetik, mert hiszen a szerelem miatt meghaló nők rendszerint tiszta harisnyát húznak lábaikra. (Miért van ez így? Szindbád ezzel nem sokat törődött, de mindenesetre felvette lexikonába a tüneményt.) Mondom, bepillantgatott ablakokon, pedig az ablakban nem is állott tótágast valamely hölgy, aki emígy akarja tudtul adni az egész világnak, hogy szerelembe esett. Sőt még csak varrógép pergése sem hallatszott ki az ablakon, pedig ez a pergés a legtisztább jel arra nézve is, hogy a nők mindenféle nyugtalanító álmokat akarnak elűzni magukból. Nem; csend volt az ablak mögött, de valami láthatatlan fuvalom mozgatta a csipkefüggönyt, amelynek fehér anyagába egy fekete cérnába fűzött varrótű volt betűzve... Szindbád nem sokáig habozott annak az eldöntése felett, hogy ez a fekete cérna a fehér függönyön néma jeladás akar lenni annak a részére, aki az ablakon betekint. Azt jelenti tán, hogy: "itthon vagyok és várlak", vagy pedig azt jelenti: "ma ne gyere". A Szerelem Lexikona könnyen megmagyarázza az ilyen dolgokat, mert hiszen a mindentudó lexikonnak azt is kell tudnia, hogy miért mennek a hirtelen, elhamarkodott kötés folytán néha görcsbe a női ruhákon alkalmazott szalagok, harisnyakötők és alsószoknyazsinórok. (A lexikon azt mondja, hogy a görcs mindig szerelmi csalódást jelent.)
De lexikonja szerkesztésénél Szindbádunk mégiscsak legjobban szeretett elmenni az álmok országába. Kitapasztalta, hogy az álmok, amelyek a szerelemre is vonatkoznak, nem a legkülönfélébb időkben szokták meglátogatni a nőket és férfiakat, hanem azoknak megvan a maguk rendes idejük. Így például a férfiakról feljegyezte, hogy többnyire akkor álmodnak szerelemmel, amikor ebédutáni álmukban a pipaszárat leejtik a dívány mellé. A nők pedig akkor engedik át magukat a szerelmi álmoknak, amikor nincs kenyérsütés, sem nagymosás, tehát a hajnali órákat is az ágyban tölthetik. Kitapasztalta, hogy ezen hajnali álmok után olyan révedezve szoktak másnap nézni a nők, mint valamely elröppent lepke után. Kitapasztalta ez a szorgalmas gyűjtő, hogy a szerelem sem más, mint egy hajnali álom, amely dolgot már előtte is többen felfedeztek. Amint az álomban történnek a lehetetlenségek, ugyanúgy megesnek azok a szerelemben is. Így például az öreg nyoszolyában az emberi kor legvégső határáig perceg a szú. Az ágyban fekvő nem is gondol arra, hogy a szú beszélgetésén kívül más dolgokat is hallhat valaha álmában. (Legfeljebb egy gazdátlan egér pörget meg egy földre esett diót.) És egyszerre mégis azzal ébred fel álmából, hogy kóborló zenészek mentek el az ablakai alatt. Vagy pedig tél közepén is madarak éneklését hallja, mintha tavasz volna. Úgy érzi, hogy kinyitják a kaput, pedig ő maga verte rá a lakatot besötétedéskor. A tükör előtt valaki áll - képzeli magában az álmodó... A nő rendszerint álmában idegen arcú férfit lát borotválkozni vagy szakállát fésülgetni; míg ha férfi látja az álmot, akkor ez a szakállas egyéniség a tükör előtt átváltozik nővé, aki hosszú haját fésülgeti, vagy pedig bolhát keres. Mit jelentene ez mást: mint hirtelen jött megszerelmesedést, amelyhez az ágy deszkái között őrlő szúnak semmi köze sincs, hisz ő mindig csak becsületes, tisztességes életre tanítgatta a nyoszolya lakóját?
Szindbád tehát a Szerelem Lexikonában emígy írt:
- Szú. Láthatatlan, faőrlő rovar, amely régi bútorokban szeret lakni, és a hagyomány szerint addig él az ember, amíg a szú hangját hallja. A legújabb tudomány kiderítette, hogy ez a haszontalan kis kártevő bogár is Ámor szolgálatában van, mert hangját néha úgy tudja változtatni éjszakánként, mintha fuvolázna vagy dalolna... és ezzel a huncutságával hozzájárul, hogy az álomba merült emberek akaratukon kívül is megszerelmesedjenek. Azért legjobb kipusztítani a szút a minket körülvevő bútorokból. Sajnos, elpusztításának módját még nem találták fel." (1925)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése