"(…) egy Bondy nevű költő egyszer azt mondta nekem, hogy az embereknek
muris elképzeléseik vannak a versírásról, azt hiszik, hogy az valami
olyan, mint amikor vederrel mennek vízért a kútra, vagy hogy a költő
csak felemeli az arcát az égre, és onnan pipili az isteni erő egyenesen a
fejükbe a verset (…)
(...) érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak csak a
halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze (...)
(…) mondogatta nekem Bondy költő, hogy az igazi költészetnek sebzőnek
kellene lennie, olyannak, mintha valaki egy zsilettet felejtene a
zsebkendőjében, hogy amikor aztán kifújja az orrát, elvágja vele, és
éppen ezért egy valamirevaló könyv nem arra való, hogy az olvasó
elaludjon mellette, hanem inkább arra, hogy kiugorjon tőle az ágyból, és
úgy, ahogy van, alsógatyában rohanjon szétverni az író úr pofáját (…)
(…) mi az esküvő, mi az a sok tréfa, hajcihő, könnyű azt ott
csinálni, no de egy egész életen át? egy mészáros azt mondta, a
házasság olyan, mintha egész életünkben tehénbőröket cipelnénk gyenge
jégen, vannak esetek, hogy a feleség azt mondja a férjnek, apus, neked
jól illene egy szép kapavágás a fejedbe, a férj pedig a lelkére beszél a
feleségének, anyus, te kanca, korhelykedsz nekem, no hát én kampóval
tépem meg a szádat, bizony, hölgyeim, megrendülnek az ideálok (…)
(…) no szóval az ászoksör fél évig áll, az édes pardubicei porter
tizennyolc fokos, éppen úgy, mint a mai nuslei Senátor, a brnói Drak
viszont tizennégy fokos, akárcsak a braniki Speciál vagy a budejovicei
Kristály, ah, kisasszonykáim, azok az elbűvölő gránitszínek, azok a
pilzeni keserű sörök, a kardinálisok meg az édeskés sörök, az U flekuban
és a Tomasnál, de hiszen éppen az a méreg, hogy a haladás arra jó,
hogy az emberek valóban emberek legyenek, a kenyérre, vajra meg a sörre
nézvést, azonban a haladás kész dögvész, mert az ilyesmikre, kérném,
istentelenül lassú technikával kell menni, a régi sörfőzdékben
rézedényekben főzték a sört, a katlan alatt tuskóval fűtöttek, és a
lángok azon a rézen át karamellizálták a sört, micsoda emlékezet,
micsoda öröm az ilyesmi (…)
(…) a cipészmesterség az éppen olyan, mint a pékmesterség, amit Adolf
bátyám tanult ki, csakhogy itt a művészet abban van, hogy olyan
finoman, olyan gyöngéden és érzéssel kell a lapáttal a kemencébe
dobálni a kenyeret, mint ahogy biliárdozik az ember, aztán
kifligöngyölés közben nem szabad nyálazni az ujjat, mert ha meglátja az
ellenőr, hát máris repül a pofon, no és ha egy pék vizelni megy, hát
akkor meg kell mosakodnia utána, ezzel szemben a cipészkedés közben az
ember nyugodtan túrhatja akár az orrát is (…)
(…) a napocska sütött, és a kisasszonyok ott heverésztek a pokrócokon
fürdőruhásan, mint valami napimádó egyesület tagjai, hatan voltak, és a
hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és
direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad
prédájára adják, s én, mivel olyan érzékeny lelkületű voltam, akár
Mozart, és mint az európai reneszánsz tisztelője csak pislogtam, mint
egy krokodil, fél szemmel a parókia kertjébe, az esperes úrra, fél
szemmel pedig azokra az egymáson átvetett lábakra (…)
(…) még arra is vállalkozom, hogy fekete lakkcipőt csinálok magának,
amilyet Karafiát doktor nővérének készítettem, aki egy igazi szépség
volt, de üvegszeme volt, nagyon kellemetlen dolog az, mert az ember
sohasem tudhatja, mire képes az illető azzal a szemével, egy prostéjovi
sapkakészítő mesélte, hogy egy ilyen nővel volt egyszer a moziban, és a
nő tüsszentett, és a tüsszentéstől kiugrott a szeme, és aztán a
szünetben kellett a székek alatt keresgélniük, és amikor végre
megtalálták, hát a nő fogta, szépen megpucolta, felemelte a szemhéját,
és zsupsz, bele! kettőt pislogott és kész (…)
(...) hát igen, a világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom (...)" /B.H./
ez jó volt:)
VálaszTörlésörülök
VálaszTörlés(a szerző nevében és helyett is :)
elárulod, melyik műből idéztél?
VálaszTörlésszívesen elolvasnám, hangulatosnak tűnik :)
Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak.
VálaszTörlésDe meglehet, hogy a "Sörgyári capriccio", meg a "Házimurik" még ennél is sokkal inkább jobb. Énszerintem azokat se hagyd ki... :)
köszi! eddig valahogy elkerültük egymást... :)
VálaszTörlés