partinagyújraés megintcsak:

a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról látni a tengert
és Troppauer úr valóban virág
ül a kaucsuk kínai vázában
és a montenegrói szakácsnő
naponta gondját viseli
így van ez de az eposz sose jut tovább
anyám én Rejtő Jenő vagyok s nem P. Howard

1.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról látni a tengert
nem azért de Poltzbittner Alajos
kártya és anzix
műnyomó műhelyében se szebben
hát vitathatatlanul költészet az
mikor a pitralon illatú kormányosmatróz
megfordítja alkonyattájt
a nagy kékséget és üzen tintaceruzával

Baba! minden, de minden Teérted volt.
És most? és most?   Csókol: Pepi.

2.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról látni a tengert ugyanaz
fordítva csak részben igaz és nem átvitt
értelemben hanem mert a likőrgyár és a volt
kadétiskola nagy mértékben takarja
és oroszlánokról is álmodnak olykor
ha az idős tengerészek egylete
ingyenjegyet oszt a városi cirkuszba

3.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról (részben) látni a tengert
és ha feljön a hold mert feljön
el lehet akkurátusan szivarozgatni
az összes hajdani Kalóz Jenny
háromszoros nagymama immár legalább
mindamellett feljön a hold és parazsánál
akkurátusan el lehet szivarozgatni

4.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
(teraszáról részben látni a tengert)
mint minden rendben tartott épület
fehérre meszelt
valamint a réztárgyak rendesen ki vannak
szidolozva és félévente újra van kátrányozva
természetesen a pissoir is ámde csíkos trikót
csak a kertész hord akit 1932-ben sodort ide
Csíkszeredáról az úszni tudás
és ő pipázik egyedül

5.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról részben látni a tengert
van itt egy hajdani másodgépész aki ivott
grogot és miért ne ivott volna 1927-ben
valamelyik keresztlánya lakodalmán
Dunavecsén
reggel feljön a nap mint emancipált
dalmát leány a szabadstrandról
ki-ki védi kilenc tő petúniáját
kisebb darab viharkabáttal

6.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról részben látni a tengert
sok mást is persze például tiszta időben
látni Majland tornyait mind a harminckettőt
és esetenként felrémlik az abonyi kettő is
valahonnét az első elemi és az
első puerto ricoi foszfátrakodás közül

7.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról részben látni a tengert
kikötő hátán kikötő és bizony nem tudhatja az
ember hogy mikor kerül szárazdokkba
illetve hogy fellobogózott hajója alól
mikor zsilipelődik ki a víz nem tudhatja
mégis a fiumei kettes számú
tengerész-szeretetotthon teraszáról
látni a tengert
ma jön a borbély
szelíden az arcok ezüst keféi ellen
ma jött az orvos
és Troppauer Hümér mindmáig tetovált
karjára mentőövet pumpál
kifulladt ez az eposz leereszt
Hümér úr számos izmain a sellő egyre lomhább
halfarka csapdos és eltűnik az ing alatt egyre
kevesebb hajat söpör össze
a montenegrói szakácsnő a teraszon
mintha nem is ma jött volna a borbély

Parti Nagy Lajos: Egy hosszú kávé

Ma ősz van és vasárnap,

avarszag és dohányzom,

az asztalkán fajanszban

még gőzölög az égbolt,

egy öntöttvas fotelben

ülök a cifra balkon,

kavarva hosszú kávét,

míg végre lusta tükrén

eloszlik és bedrappul

mint kondenzált ökörnyál

a kedvem égi mása.

Pedig szép itt a Herbsttag,

ahogy körülkeríti,

mint birtokát a gazda

a parkot és a kertet,

hogy majd planíroz, ásat,

és télre házat épít

e zöldből és vörösből,

ahonnan úgy hiányzol,

hisz csak neked, ha egyszer,

ha egyszer még, neked csak,

valami házat, allét,

napórát lusta tűvel,

hová a hosszú árnyék

magát befűzni boldog,

s szakadt zakóm zsebébe

a forró őszi holdat

bevarrja éjszakára.

Táncórák

"(…) egy Bondy nevű költő egyszer azt mondta nekem, hogy az embereknek muris elképzeléseik vannak a versírásról, azt hiszik, hogy az valami olyan, mint amikor vederrel mennek vízért a kútra, vagy hogy a költő csak felemeli az arcát az égre, és onnan pipili az isteni erő egyenesen a fejükbe a verset (…)
(...) érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze (...)
(…) mondogatta nekem Bondy költő, hogy az igazi költészetnek sebzőnek kellene lennie, olyannak, mintha valaki egy zsilettet felejtene a zsebkendőjében, hogy amikor aztán kifújja az orrát, elvágja vele, és éppen ezért egy valamirevaló könyv nem arra való, hogy az olvasó elaludjon mellette, hanem inkább arra, hogy kiugorjon tőle az ágyból, és úgy, ahogy van, alsógatyában rohanjon szétverni az író úr pofáját (…)
(…) mi az esküvő, mi az a sok tréfa, hajcihő, könnyű azt ott csinálni, no de egy egész életen át? egy mészáros azt mondta, a házasság olyan, mintha egész életünkben tehénbőröket cipelnénk gyenge jégen, vannak esetek, hogy a feleség azt mondja a férjnek, apus, neked jól illene egy szép kapavágás a fejedbe, a férj pedig a lelkére beszél a feleségének, anyus, te kanca, korhelykedsz nekem, no hát én kampóval tépem meg a szádat, bizony, hölgyeim, megrendülnek az ideálok (…)
(…) no szóval az ászoksör fél évig áll, az édes pardubicei porter tizennyolc fokos, éppen úgy, mint a mai nuslei Senátor, a brnói Drak viszont tizennégy fokos, akárcsak a braniki Speciál vagy a budejovicei Kristály, ah, kisasszonykáim, azok az elbűvölő gránitszínek, azok a pilzeni keserű sörök, a kardinálisok meg az édeskés sörök, az U flekuban és a Tomasnál, de hiszen éppen az a méreg, hogy a haladás arra jó, hogy az emberek valóban emberek legyenek, a kenyérre, vajra meg a sörre nézvést, azonban a haladás kész dögvész, mert az ilyesmikre, kérném, istentelenül lassú technikával kell menni, a régi sörfőzdékben rézedényekben főzték a sört, a katlan alatt tuskóval fűtöttek, és a lángok azon a rézen át karamellizálták a sört, micsoda emlékezet, micsoda öröm az ilyesmi (…)
(…) a cipészmesterség az éppen olyan, mint a pékmesterség, amit Adolf bátyám tanult ki, csakhogy itt a művészet abban van, hogy olyan finoman, olyan gyöngéden és érzéssel kell a lapáttal a kemencébe dobálni a kenyeret, mint ahogy biliárdozik az ember, aztán kifligöngyölés közben nem szabad nyálazni az ujjat, mert ha meglátja az ellenőr, hát máris repül a pofon, no és ha egy pék vizelni megy, hát akkor meg kell mosakodnia utána, ezzel szemben a cipészkedés közben az ember nyugodtan túrhatja akár az orrát is (…)
(…) a napocska sütött, és a kisasszonyok ott heverésztek a pokrócokon fürdőruhásan, mint valami napimádó egyesület tagjai, hatan voltak, és a hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad prédájára adják, s én, mivel olyan érzékeny lelkületű voltam, akár Mozart, és mint az európai reneszánsz tisztelője csak pislogtam, mint egy krokodil, fél szemmel a parókia kertjébe, az esperes úrra, fél szemmel pedig azokra az egymáson átvetett lábakra (…)
(…) még arra is vállalkozom, hogy fekete lakkcipőt csinálok magának, amilyet Karafiát doktor nővérének készítettem, aki egy igazi szépség volt, de üvegszeme volt, nagyon kellemetlen dolog az, mert az ember sohasem tudhatja, mire képes az illető azzal a szemével, egy prostéjovi sapkakészítő mesélte, hogy egy ilyen nővel volt egyszer a moziban, és a nő tüsszentett, és a tüsszentéstől kiugrott a szeme, és aztán a szünetben kellett a székek alatt keresgélniük, és amikor végre megtalálták, hát a nő fogta, szépen megpucolta, felemelte a szemhéját, és zsupsz, bele! kettőt pislogott és kész (…)
(...) hát igen, a világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom (...)" /B.H./

Ámeli és a zokni-szandál kombó. Szeretnivaló.