rózsásbögre

Márffy és Csinszka

2012-02-19T21:54:00.000+01:00


Tiarich Zdenka és Csinszka

Faragó Géza (1877-1928) PLAKÁTOK

2012-01-30T21:43:00.000+01:00

2012-01-01T20:31:00.002+01:00

...because you love nice things

2011-12-15T20:32:00.000+01:00

karácsonyvárós2

2011-11-30T23:14:00.001+01:00

karácsonyváró mandulás

2011-11-24T23:21:00.001+01:00

Krúdy Gyula: A pincér álma

2011-11-23T18:42:00.001+01:00

Némelyek azt hiszik tán, hogy a korcsma azért van az Órához címezve, mert ott örökké jár az óra, mintha a vendégeket az idő mulandóságára figyelmeztetné. No, de a mi kisvendéglőnk órája nem tartozott az álló órák közé, mert gondoskodott erről az öregedő pincér. Az óraigazítást Fridolin még kávéházi markőr korában szokta meg, amikor fodros-bodros fiatalember volt, telve reménységekkel, és a biliárdozó vendégeknek mindig többet számított öt percecskével, persze csak olyankor, ha a biliárdozó vendég a játék izgalmában levette szemét az óráról. Nem volt tehát mindig ügyefogyott, öregedő pincér Fridolin.(…)
A középső asztalnál üldögélő vendég igen csendesen üldögélt a nagy lármában. Az arca - no, az vigalmas vendéglői nyelven szólva leginkább egy szomorú rákéhoz hasonlított, amelyet magára hagytak társai a csalánban, ők pedig elmentek pirosodni mindenféle levesekbe. Azért erről az arcról ne is beszélgessünk többet, sem nyegleséget, sem haragot nem mutatott az soha, hanem valamely olyanféle közönyt, amely elég lett volna egy tevének is, amelynek lábát hiába csípik a legyek.(…)
A vendég éppen az abroszt nézegette, az evőeszközt vette szemügyre, hogy mely gyárban készítették azt, a szalvétáját felkötötte, a sótartót helyére tette, kipróbálta ujjai hegyével a fogpiszkálót, amelyet maga mellé készített Ekkor érkezett meg Fridolin a levesestállal, amelyben a dupla levest szervírozni szokás, ha a tál éppen kéznél van. A vendég kezébe vette a kanalat, és talán most látszott rajta először, hogy szemével nézni is tud, nem vak, mint a rák.
A vendég pedig telemerte levessel tányérját addig a helyig, ahol a tányér karimájába valami régi vendéglős monogramja volt beleégetve. A tányér felé hajolt, miután előbb sózott és paprikázott, valamint leveserősítő barna cseppeket rázott tányérjába ama üvegből, amely a vendégek érdekében a vendéglői asztalon állott. Mindent alaposan elvégzett, mielőtt a levest megkavargatta volna. Az első kanállal csak a tányér széléről vett, miután ugyanazzal a kanállal visszakergette helyükre az apró zöldségeket és mindenféle elkalandozó, hosszú tésztákat. A második kanál már tésztákkal is megrakodva érkezett; amely tészták szépen sárgultak a kavart tojástól. A harmadik kanálba jutott sárgarépa és karfiol, vidáman, mint kövér asszonymosoly. És a tészták, ha lecsüngtek a kanálból, minden megerőltetés nélkül felhörpintettek, és eltűntek a száj és ajk megnyalogatása után. Csókolózás volt ez a levessel, ártatlan, ifjonti csókváltogatás, amelyet majd érettebb szerelem követ.
Fridolin elhatározta, hogy mindenáron megtudja, hogy voltaképpen kicsoda is az ő nem mindennapi vendége, aki egyszerre az egész étlapot rendeli meg ebédre.
- Lássuk - szólt most a vendég -, mily dolgokkal kedveskedett a korcsmáros a továbbiakban a mai napon vendégeinek. (…)
Ezeket mondván, eltolta magától a pincér felkínált étlapját, mintha önmagának is meglepetést akarna okozni. Pedig emlékezetből igen jól tudta, hogy a főzelék után a sültek következnek, legelső sorban mindjárt kacsapecsenye vöröskáposztával. Fridolin jött már a kacsával; nem tudták elragadni tőle azok a kísértetkezek, amelyek minden oldalról éhesen nyúltak a kacsapecsenye után. A vendég ekkorára már jobb kezében tartotta a villát, amellyel nyomban felspékel valamit, és a kést is megfente egy másik késsel, miközben kellemes zörgést hallatott. Aztán úgy tette maga elé a pecsenyéstálat, hogy azt minden oldalról szemügyre vehesse.
- Sokkal nagyobb a tál, mint a kacsa - mondta némi borúval. - Az igazi tálak azok, amelyeknek széleiről kihajolnak a combcsontok, amelyekre fehér kravátli van húzva, mint akár a virágcsokrokra. Az igazi tálról még a rostélyos is kihajlik, mert nem fér el benne. De azért elég jó formája van ennek a tálnak, látszik, hogy még abban az időben készítették, amikor az emberek szerették egymást, és nem verdesték egymás fejéhez a tálakat.
A villával éppen a kacsacombot vette célba az ismeretlen, holott Fridolin eddig mindig úgy tapasztalta, hogy a gyakorlott ebédelők éppen a legízletesebb falatokat hagyják utoljára. Nem, még nem akadt vendégei között olyan, aki a combot vette volna ki először a kacsapecsenyés tálból - ezt csak lakodalmakban szokás tenni, ahol az emberek szeretik megelőzni a szomszédjukat. De itt a vendég amúgy is olyan közel húzta a tálat magához, hogy nem lehetett volna előle egykönnyen elragadni. A vendég a combot megforgatta a tányérján, megnézte minden oldalról, itt-ott próbákat tett rajta villájával, hogy mindenütt olyan zamatos-e, mint amilyennek mutatkozik a rózsaszínűre sült hús, amelyet itt-ott keményebben is megcsípett a tűz lángja, amely nagyon szeret felcsapni a tűzhely karikái közül, mikor zsíros eledelek sustorognak felette. És ekkor a vendég meglepetten felkiáltott:
- Maga szerencsétlen, csakugyan elvitte a kanalamat? Nem, nem ér az semmit, hogy most új kanalat kezd törölgetni a piszkos szalvétájával. Nekem a régi kanalamhoz lett volna gusztusom, amelynek fogásához már hozzászokott a kezem, amellyel megettem levesemet, főzelékemet, amelyet kenyérdarabkával letörölgettem. Hogyan merítsek most a zsírba egy idegen kanalat?
És ettől a perctől kezdve az ismeretlen vendég bizonyos gyanakvással vette szemügyre Fridolint, mintha arra gondolt volna, hogy az előbb-utóbb mégiscsak ellopja az étvágyát a rendetlenségeivel, pedig ebéd közben ártalmas minden felindulás. A kanalat maga is megtörölgette a szalvétájával bizalmatlansága jeléül, mielőtt megcsónakáztatta volna a kacsapecsenye alatt úszkáló aranyszínű zsírban. Igen, be kell vallani, hogy annak a zsiradéknak olyan színe volt, mint a régi tokaji bornak szokott lenni, - de a vendég már gyanakodva nézegetett a vállán át Fridolinra, pláne, mikor észrevette, hogy az mind bizalmasabb közelségbe kerül hozzá.
A vendég a csontot óvatosan megfogta, a szájához emelte, és eltüntette a szája belsejében, hogy csak a csontnak a papírkézelős vége látszott a bajuszfesték alól.
A szájüregben mit művelt a nyelv és a fogsor ezalatt a csonttal, azt sohasem lehetett megtudni. A vendég néha megcsóválta a fejét, mintha maga is helytelenítené azokat a ropogásokat, amelyek szájából időnkint hangzottak. A csont darab idő múlva előkerült. Igaz, hogy minden díszétől megfosztva. A vendég még egyszer megszopogatta a csontot, mint aki alaposan akarja elvégezni munkáját, amelyhez többé nem lesz alkalma visszatérhetni.
- Az nagyon helyes, hogy már kimentek a divatból a hegyes kések a korcsmákban. Az ember minduntalan megsértette velük a száját. Némelyek azt mondják, hogy nem illik a kést szájba venni. Az én véleményem az, hogy minden ember úgy eszik, amint gusztusa rendeli. A divat: divat, de végeredményben mindnyájan egyformán halunk meg. Én még a halat is késsel eszem - mond a vendég, és forradalmasan nézett Fridolinra, mintha valamely megjegyzést várna. De Fridolin most már csak arra ügyelt, hogy a vendég voltaképpen hány darab kenyeret fogyaszt el azokhoz a műveletekhez, hogy a kacsa után maradott zsiradékot a tálból kitörölgesse. Itt-ott egy szál vöröskáposzta is maradott, amelyet ujjával ügyesen kicsippentett.
- Az a miénk, amit megeszünk, mert a koporsóban többé nem kínálják meg az embert! - mondta a vendég, egy utolsót törölvén a tálon. - Isten mentsen meg mindenkit az étvágytalanságtól! - tette hozzá némi kegyességgel, mintha más dolgok is eszébe jutottak volna az étlapon kívül.
- Úgy látom, a megfelelő sültekkel készek volnánk. - mond a vendég. - Emlékezetem szerint, a kacsa tett ki legjobban magáért, a többi csak melléklete volt a kövérkés bálkirálynénak, mert a kacsa, még a gácsérja is, mindig nőneműnek számít. Csak a nők tudnak úgy tipegni, topogni, bukdácsolni és a pocsolyában is gusztussal élni mint a kacsák.
A vendég még nem gombolta ki mellénye alsó gombjait, várakozólag nézett Fridolinra.
- És a sajttal mi lesz, kedves barátom? Sajtot mégiscsak kell enni az embernek ebéd után, habár némelyek szerint a sajt esti étel. Isten a megmondhatója, hogy miért sorozzák a sajtot az esti ételek közé. Én nem - mond a vendég. (…)

Krúdy. Szívszerelem. Tán nem is amiről ír, hanem: ahogy.

2011-11-04T22:25:00.000+01:00

"Szindbád, ez a kalandos művész-egyén, mielőtt halálát éreztevolna közeledni, elhatározta, hogy valamely jó és nemes cselekedettelmeghálálja embertársainak mindazt, amit vele szemben elkövettek: ugyanezérttervbe vette, hogy annyi haszontalan lexikon mellett - szerkeszt egy újlexikont, amelynek az lenne a célja, hogy a szerelemben járatlan fiatalokat ésa szerelmet felejtő öregeket kitanítgassa azokra a dolgokra, amelyeket aszerelemmel foglalatoskodóknak tudni kell(…)
Bejárt városokat, ahol a szerelemjárványossága ellen olyanformán védekeznek az emberek, hogy messziről nézegetikegymást még a templomokban is, ahol külön helyük van a nőknek és külön helyük aférfiaknak(…)De ugyancsak bámulják egymást az utcán is, pedig az utcákat azérttalálták fel, hogy azokon ügyes-bajos dolgaik után járjanak az emberek. Afogadókban is nézik egymást azok, akik szeretni szeretnének, márpedig afogadókat valóban azért építették, hogy ott vörös borban főtt vadkant egyenmindenki, aki megéhezett. Szindbád bejegyezhette a lexikonába, hogy ezek aszemek, amelyek hosszadalmasan nézegetik egymást: előbb-utóbb kancsalítanikezdenek. Jó szerencse, hogy a legtöbb városban már akad szemorvos is, aki akancsiságot elmulasztja. Nagy baj kerekednék abból, ha minden szembetegségetazzal az orvossággal gyógyítanának, amellyel a tudatlan beteg szeretné,tudniillik: csókkal(…)
Bepillantgatott ablakokon, pedig nem mindegyik ablakbóllógott ki száradó női harisnya, amely a legbiztosabb jele annak, hogy valamelyútja van a házban lakó nőnek - útja, amely esetleg halállal is végződhetik,mert hiszen a szerelem miatt meghaló nők rendszerint tiszta harisnyát húznaklábaikra. (Miért van ez így? Szindbád ezzel nem sokat törődött, de mindenesetrefelvette lexikonába a tüneményt.) Mondom, bepillantgatott ablakokon, pedig az ablakbannem is állott tótágast valamely hölgy, aki emígy akarja tudtul adni az egészvilágnak, hogy szerelembe esett. Sőt még csak varrógép pergése sem hallatszottki az ablakon, pedig ez a pergés a legtisztább jel arra nézve is, hogy a nőkmindenféle nyugtalanító álmokat akarnak elűzni magukból. Nem; csend volt azablak mögött, de valami láthatatlan fuvalom mozgatta a csipkefüggönyt, amelynekfehér anyagába egy fekete cérnába fűzött varrótű volt betűzve... Szindbád nemsokáig habozott annak az eldöntése felett, hogy ez a fekete cérna a fehérfüggönyön néma jeladás akar lenni annak a részére, aki az ablakon betekint. Aztjelenti tán, hogy: "itthon vagyok és várlak", vagy pedig azt jelenti:"ma ne gyere". A Szerelem Lexikona könnyen megmagyarázza az ilyendolgokat, mert hiszen a mindentudó lexikonnak azt is kell tudnia, hogy miértmennek a hirtelen, elhamarkodott kötés folytán néha görcsbe a női ruhákonalkalmazott szalagok, harisnyakötők és alsószoknyazsinórok. (A lexikon aztmondja, hogy a görcs mindig szerelmi csalódást jelent.)
De lexikonjaszerkesztésénél Szindbádunk mégiscsak legjobban szeretett elmenni az álmokországába. Kitapasztalta, hogy az álmok, amelyek a szerelemre is vonatkoznak,nem a legkülönfélébb időkben szokták meglátogatni a nőket és férfiakat, hanemazoknak megvan a maguk rendes idejük. Így például a férfiakról feljegyezte,hogy többnyire akkor álmodnak szerelemmel, amikor ebédutáni álmukban apipaszárat leejtik a dívány mellé. A nők pedig akkor engedik át magukat aszerelmi álmoknak, amikor nincs kenyérsütés, sem nagymosás, tehát a hajnaliórákat is az ágyban tölthetik. Kitapasztalta, hogy ezen hajnali álmok utánolyan révedezve szoktak másnap nézni a nők, mint valamely elröppent lepke után.Kitapasztalta ez a szorgalmas gyűjtő, hogy a szerelem sem más, mint egy hajnaliálom, amely dolgot már előtte is többen felfedeztek. Amint az álomban történneka lehetetlenségek, ugyanúgy megesnek azok a szerelemben is. Így például az öregnyoszolyában az emberi kor legvégső határáig perceg a szú. Az ágyban fekvő nemis gondol arra, hogy a szú beszélgetésén kívül más dolgokat is hallhat valahaálmában. (Legfeljebb egy gazdátlan egér pörget meg egy földre esett diót.) És egyszerremégis azzal ébred fel álmából, hogy kóborló zenészek mentek el az ablakaialatt. Vagy pedig tél közepén is madarak éneklését hallja, mintha tavasz volna.Úgy érzi, hogy kinyitják a kaput, pedig ő maga verte rá a lakatotbesötétedéskor. A tükör előtt valaki áll - képzeli magában az álmodó... A nőrendszerint álmában idegen arcú férfit lát borotválkozni vagy szakállátfésülgetni; míg ha férfi látja az álmot, akkor ez a szakállas egyéniség a tükörelőtt átváltozik nővé, aki hosszú haját fésülgeti, vagy pedig bolhát keres. Mitjelentene ez mást: mint hirtelen jött megszerelmesedést, amelyhez az ágydeszkái között őrlő szúnak semmi köze sincs, hisz ő mindig csak becsületes,tisztességes életre tanítgatta a nyoszolya lakóját?
Szindbád tehát a Szerelem Lexikonában emígy írt:
- Szú. Láthatatlan, faőrlő rovar, amely régi bútorokban szeret lakni, és ahagyomány szerint addig él az ember, amíg a szú hangját hallja. A legújabbtudomány kiderítette, hogy ez a haszontalan kis kártevő bogár is Ámorszolgálatában van, mert hangját néha úgy tudja változtatni éjszakánként, minthafuvolázna vagy dalolna... és ezzel a huncutságával hozzájárul, hogy az álombamerült emberek akaratukon kívül is megszerelmesedjenek. Azért legjobbkipusztítani a szút a minket körülvevő bútorokból. Sajnos, elpusztításánakmódját még nem találták fel." (1925)

partinagyújraés megintcsak:

2011-10-16T21:18:00.000+02:00

a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról látni a tengert
és Troppauer úr valóban virág
ül a kaucsuk kínai vázában
és a montenegrói szakácsnő
naponta gondját viseli
így van ez de az eposz sose jut tovább
anyám én Rejtő Jenő vagyok s nem P. Howard

1.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról látni a tengert
nem azért de Poltzbittner Alajos
kártya és anzix
műnyomó műhelyében se szebben
hát vitathatatlanul költészet az
mikor a pitralon illatú kormányosmatróz
megfordítja alkonyattájt
a nagy kékséget és üzen tintaceruzával

Baba! minden, de minden Teérted volt.
És most? és most? Csókol: Pepi.

2.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról látni a tengert ugyanaz
fordítva csak részben igaz és nem átvitt
értelemben hanem mert a likőrgyár és a volt
kadétiskola nagy mértékben takarja
és oroszlánokról is álmodnak olykor
ha az idős tengerészek egylete
ingyenjegyet oszt a városi cirkuszba

3.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról (részben) látni a tengert
és ha feljön a hold mert feljön
el lehet akkurátusan szivarozgatni
az összes hajdani Kalóz Jenny
háromszoros nagymama immár legalább
mindamellett feljön a hold és parazsánál
akkurátusan el lehet szivarozgatni

4.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
(teraszáról részben látni a tengert)
mint minden rendben tartott épület
fehérre meszelt
valamint a réztárgyak rendesen ki vannak
szidolozva és félévente újra van kátrányozva
természetesen a pissoir is ámde csíkos trikót
csak a kertész hord akit 1932-ben sodort ide
Csíkszeredáról az úszni tudás
és ő pipázik egyedül

5.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról részben látni a tengert
van itt egy hajdani másodgépész aki ivott
grogot és miért ne ivott volna 1927-ben
valamelyik keresztlánya lakodalmán
Dunavecsén
reggel feljön a nap mint emancipált
dalmát leány a szabadstrandról
ki-ki védi kilenc tő petúniáját
kisebb darab viharkabáttal

6.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról részben látni a tengert
sok mást is persze például tiszta időben
látni Majland tornyait mind a harminckettőt
és esetenként felrémlik az abonyi kettő is
valahonnét az első elemi és az
első puerto ricoi foszfátrakodás közül

7.
a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon
teraszáról részben látni a tengert
kikötő hátán kikötő és bizony nem tudhatja az
ember hogy mikor kerül szárazdokkba
illetve hogy fellobogózott hajója alól
mikor zsilipelődik ki a víz nem tudhatja
mégis a fiumei kettes számú
tengerész-szeretetotthon teraszáról
látni a tengert
ma jön a borbély
szelíden az arcok ezüst keféi ellen
ma jött az orvos
és Troppauer Hümér mindmáig tetovált
karjára mentőövet pumpál
kifulladt ez az eposz leereszt
Hümér úr számos izmain a sellő egyre lomhább
halfarka csapdos és eltűnik az ing alatt egyre
kevesebb hajat söpör össze
a montenegrói szakácsnő a teraszon
mintha nem is ma jött volna a borbély

Parti Nagy Lajos: Egy hosszú kávé

2011-10-14T20:15:00.000+02:00

Ma ősz van és vasárnap,

avarszag és dohányzom,

az asztalkán fajanszban

még gőzölög az égbolt,

egy öntöttvas fotelben

ülök a cifra balkon,

kavarva hosszú kávét,

míg végre lusta tükrén

eloszlik és bedrappul

mint kondenzált ökörnyál

a kedvem égi mása.

Pedig szép itt a Herbsttag,

ahogy körülkeríti,

mint birtokát a gazda

a parkot és a kertet,

hogy majd planíroz, ásat,

és télre házat épít

e zöldből és vörösből,

ahonnan úgy hiányzol,

hisz csak neked, ha egyszer,

ha egyszer még, neked csak,

valami házat, allét,

napórát lusta tűvel,

hová a hosszú árnyék

magát befűzni boldog,

s szakadt zakóm zsebébe

a forró őszi holdat

bevarrja éjszakára.

Táncórák

2011-10-13T23:30:00.000+02:00

"(…) egy Bondy nevű költő egyszer azt mondta nekem, hogy az embereknek muris elképzeléseik vannak a versírásról, azt hiszik, hogy az valami olyan, mint amikor vederrel mennek vízért a kútra, vagy hogy a költő csak felemeli az arcát az égre, és onnan pipili az isteni erő egyenesen a fejükbe a verset (…)
(...) érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze (...)
(…) mondogatta nekem Bondy költő, hogy az igazi költészetnek sebzőnek kellene lennie, olyannak, mintha valaki egy zsilettet felejtene a zsebkendőjében, hogy amikor aztán kifújja az orrát, elvágja vele, és éppen ezért egy valamirevaló könyv nem arra való, hogy az olvasó elaludjon mellette, hanem inkább arra, hogy kiugorjon tőle az ágyból, és úgy, ahogy van, alsógatyában rohanjon szétverni az író úr pofáját (…)
(…) mi az esküvő, mi az a sok tréfa, hajcihő, könnyű azt ott csinálni, no de egy egész életen át? egy mészáros azt mondta, a házasság olyan, mintha egész életünkben tehénbőröket cipelnénk gyenge jégen, vannak esetek, hogy a feleség azt mondja a férjnek, apus, neked jól illene egy szép kapavágás a fejedbe, a férj pedig a lelkére beszél a feleségének, anyus, te kanca, korhelykedsz nekem, no hát én kampóval tépem meg a szádat, bizony, hölgyeim, megrendülnek az ideálok (…)
(…) no szóval az ászoksör fél évig áll, az édes pardubicei porter tizennyolc fokos, éppen úgy, mint a mai nuslei Senátor, a brnói Drak viszont tizennégy fokos, akárcsak a braniki Speciál vagy a budejovicei Kristály, ah, kisasszonykáim, azok az elbűvölő gránitszínek, azok a pilzeni keserű sörök, a kardinálisok meg az édeskés sörök, az U flekuban és a Tomasnál, de hiszen éppen az a méreg, hogy a haladás arra jó, hogy az emberek valóban emberek legyenek, a kenyérre, vajra meg a sörre nézvést, azonban a haladás kész dögvész, mert az ilyesmikre, kérném, istentelenül lassú technikával kell menni, a régi sörfőzdékben rézedényekben főzték a sört, a katlan alatt tuskóval fűtöttek, és a lángok azon a rézen át karamellizálták a sört, micsoda emlékezet, micsoda öröm az ilyesmi (…)
(…) a cipészmesterség az éppen olyan, mint a pékmesterség, amit Adolf bátyám tanult ki, csakhogy itt a művészet abban van, hogy olyan finoman, olyan gyöngéden és érzéssel kell a lapáttal a kemencébe dobálni a kenyeret, mint ahogy biliárdozik az ember, aztán kifligöngyölés közben nem szabad nyálazni az ujjat, mert ha meglátja az ellenőr, hát máris repül a pofon, no és ha egy pék vizelni megy, hát akkor meg kell mosakodnia utána, ezzel szemben a cipészkedés közben az ember nyugodtan túrhatja akár az orrát is (…)
(…) a napocska sütött, és a kisasszonyok ott heverésztek a pokrócokon fürdőruhásan, mint valami napimádó egyesület tagjai, hatan voltak, és a hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad prédájára adják, s én, mivel olyan érzékeny lelkületű voltam, akár Mozart, és mint az európai reneszánsz tisztelője csak pislogtam, mint egy krokodil, fél szemmel a parókia kertjébe, az esperes úrra, fél szemmel pedig azokra az egymáson átvetett lábakra (…)
(…) még arra is vállalkozom, hogy fekete lakkcipőt csinálok magának, amilyet Karafiát doktor nővérének készítettem, aki egy igazi szépség volt, de üvegszeme volt, nagyon kellemetlen dolog az, mert az ember sohasem tudhatja, mire képes az illető azzal a szemével, egy prostéjovi sapkakészítő mesélte, hogy egy ilyen nővel volt egyszer a moziban, és a nő tüsszentett, és a tüsszentéstől kiugrott a szeme, és aztán a szünetben kellett a székek alatt keresgélniük, és amikor végre megtalálták, hát a nő fogta, szépen megpucolta, felemelte a szemhéját, és zsupsz, bele! kettőt pislogott és kész (…)
(...) hát igen, a világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom (...)" /B.H./

Ámeli és a zokni-szandál kombó. Szeretnivaló.

2011-10-04T21:21:00.000+02:00

Kastélyos nap

2011-09-28T20:49:00.000+02:00

2011-09-22T17:32:00.002+02:00

...az üveges veranda gyűjteményhez:

2011-09-19T19:55:00.000+02:00

Tavalyi ősz

2011-09-14T19:47:00.000+02:00

- Azt hittem, hogy sohasem hagyja el az ecetfákat ott a budai házban - mondta csendesen Szindbád. - Nem tudom elgondolni, hogy miért tért vissza a Macska utcába, ahonnan fiatal éveiben megundorodva elköltözött a csendes Budára. Tudomásom szerint még mindig ebben az utcában laknak a mulatóhelyek táncosnői, az éjjeli Budapest művésznői és énekesnői. Visszatért volna a művészi pályára, Majmunka?

- Nem, fiam - felelt komolyan az asszony. - Vannak ugyan szép ruháim, drága kalapjaim, de azt majd csak akkor veszem fel, ha majd magával mehetek valahová. Tíz éve ígéri, hogy egyszer elvisz a cirkuszba. És én nem voltam tíz éve a cirkuszban, pedig olyan szegény sohasem voltam, hogy ne lett volna a legjobb ruhám és legszebb kalapom...

Szindbád a múlt időkből ismerte már az ilyen formában elindított beszélgetést, azért gyorsan közbevágott.

- Csak semmi szemrehányás, Majmunka. Volt maga lánykorában eleget a cirkuszban. A cirkusz alig különbözik valamiben az orfeumtól. Bohócok vannak ott is. Kifestett arcú nők.

- De a lovak...

- Lovak, lovak! Elég lovat látott már az életben. Igazán nem értem, hogy egy megkomolyodott, visszavonult és rendes életet élő nő hogyan törheti a fejét éjjel-nappal mulatságon?

- De Szindbád! - szólt közbe borúsan Majmunka. - Hisz tíz év előtt ígérte egyszer a cirkuszt, akkor, midőn a háta fájt, aludni csak akkor tudott, ha én kezemmel simogattam. Akkor ígérte, hogy majd ha meggyógyul, elvisz a cirkuszba, és azóta sem vitt el. Egyedül pedig én már nem megyek sehová, fiam. Se mással. Csak magával.

Szindbád előrehajolt, és megsimogatta a Majmunka kezét.

- Mi már eleget láttunk komédiát az életben, Majmunka. Hisz maga is táncolt a karban... Én mást mondok magának. Mire kitavaszodik, egy szép, napfényes délután elemózsiát pakolunk kosárba, és a budai hegyek közé megyünk. Lóvasúttal megyünk át a Dunán, és a híd majd zörög, dübörög. A kocsis tülköl, és egy vidéki házaspár ül velünk szemben, akik mindig azt kérdezik, hogy messzire van még a Császárfürdő? A lovacskák futnak, és a kerekek jókedvűen gurulnak a síneken. A Széna téren gyerekek labdáznak, és egy földre épített kis kocsmában a harmonika szól. De mi nem itt szállunk le, hanem tovább megyünk, a kocsis megint tülköl, és a vidéki házaspár a Császárfürdőről kérdezősködik. A budai hegyek felől már szagos levegő áramlik a kocsi belsejébe, és úgy ülünk egymás mellett, mint egy boldog, nagyon boldog házaspár. Én nyugalmazott számtiszt vagyok, és maga húsz esztendő óta a feleségem. Van ezer forintunk, megtakarított pénzünk a budai rác bankban, és már régen házat akarunk venni Szentlőrincen, ahol kis kert van, és ahol maga csirkét és kacsát nevel...

- Ó, te gazember! - kiáltott fel Majmunka, és sírva, nevetve, boldogan ölelte át Szindbád nyakát.

- Nos, ez ugye sokkal jobb, mint a cirkuszba menni? - kérdezte megelégedetten Szindbád.

- Százszorta jobb - felelt Majmunka, és a szeme olyan fényes volt, mint karácsonykor a gyereké. - Tehát tavasszal a Jánoshegyre megyünk, és a fűben heverünk. (K.Gy.)

macskakő

2011-09-13T20:36:00.000+02:00

Vendégeskedés

2011-08-27T10:49:00.000+02:00

mentadísz, mentabóbita

2011-08-26T17:05:00.000+02:00

Receptlelőhely:
http://chiliesvanilia.blogspot.com/2010/10/revani-torok-grizes-piskota-kardamomos.html

Bohumil

2011-08-24T20:46:00.002+02:00

"A humor égszínkék celofánjába be lehet csomagolni a napi gondok elnyűtt és véres alkatrészeit."

Hrabal

2011-08-24T20:45:00.001+02:00

"Amikor leesett a hó, a macskáknak az volt a rögeszméjük, hogy ha elmegyek hazulról, hát örökre elmegyek, váltották egymást, hogy szemmel tartsanak, és mindannyiszor elkísértek a kocsmába a mély hóban, három folt, ott ugrándoztak mögöttem és elégedetten várták, hogy újra előkerüljek és hazamenjünk. Útban hazafelé felváltva ölbe vettem őket és melengettem a tappancsukat. Otthon, ha egész úton morogtak is, megbocsátottak nekem és összegömbölyödve bebújtunk az ágyba és elaludtunk. Kész gyötrelem volt, hogy az egyik éjfélkor kéredzkedett ki, a másik fél kettőkor, a harmadik pedig hajnali háromkor, úgyhogy keltem-feküdtem, keltem-feküdtem, mint egy garniszálló portása"

2011-08-24T19:32:00.000+02:00

"És a két macskamama továbbra is felváltva gondozta a kölyköket, még mindig összepuszilkodtak, valahányszor csak találkoztak, a kölykök már nagyobbacskák voltak, már megtanultak húst enni, főtt húst, és úgy látszott, hogy minden rendben lesz, öt kölyköt már elígértünk a szomszédoknak, úgy látszott, hogy minden visszazökken a régi kerékvágásba. Amikor egy nap összeverekedett a két macskamama, egymást hajkurászták a telken, fújtak és pofozkodtak és rikoltoztak, a fülük hátracsapva, valahányszor találkoztak, egymásnak estek, már nem is jártak be hozzánk a konyhába, és amikor egyszer mégis egymásba botlottak, nemcsak hogy összeverekedtek, de ahogy kergették egymást, hát feldöntöttek mindent, ami az útjukba került, a konyhában leverték az összes bögrét, az összes fűszertartót, letépték a függönyt és tovább dulakodtak, míg a feleségem odakint állt és zokogott, és újra csak azt hajtogatta, hogy mit fogunk csinálni ennyi macskával?" (B.H)

Portékák

2011-08-23T15:22:00.002+02:00

Koh-i-noor Waldes patentkapocs

2011-08-13T11:34:00.002+02:00

...de az én legszebb reklámom a Koh-i-noor Waldes patentkapocs reklámja...ezt a reklámot láttam mindig, amikor húsz évvel ezelőtt vonaton jártam be Prágába, a város közeledtét a Krása garniszálló jelezte nekem és az a szépség, amely most is mindenütt jelen van Prágában... annak a gyönyörű lánynak a fejecskéje, akinek az egyik szemére fémből készült patentkapocs van illesztve, az imagináció szemébe pattintott kék gombocska ... Tudja, hogy került abba a reklámba az a szép lány? Egy tolmács mesélte nekem, hogy egyszer a hajón Amerikából Európába utazott Waldes úrral, akinek akkor már megvoltak a Koh-i-noor patentkapcsai, de a nélkül a szép lány nélkül, mert azzal a lánnyal csak azon a hajón ismerkedett meg pezsgőzés közben, és amikor az a szép lány, aki egyébként filmszínésznő volt, megkérdezte tőle, mi a foglalkozása, akkor Waldes úr egy kis kartonlapra erősített Koh-i-noor patentet adott neki... és a lánynak olyan jó kedve támadt a pezsgőtől, hogy a kapcsot a szemére illesztette, mint egy monoklit, és nagyokat nevetett hozzá, és Waldes úr a pezsgő meg a színésznő hatása alatt fényképészért küldött, és a fényképész lefényképezte azt a gyönyörű lányt a patentkapoccsal a szemén... és Waldes úr megkérte a lányt, hogy engedje meg neki felhasználni a fényképet...és azóta van rajta az a lányka a Koh-i-noor Waldes ruhakapcsokon, azóta ragyogja be azzal a reklámmal még ma is... Prágát... (B.H.)

2011-08-12T20:06:00.001+02:00

...a kis város fotográfusa koszorú alakjában csoportosította az arcképeket. A koszorú peremén a férfiak képei. Mennyi érdekes, mulatságos, jellegzetes arc! Büszke homlokok, gőgös sasorrok és megvető tekintetű szemek a díszmagyaros képeken. Aztán látni ugyanazokat az arcokat polgári ruhában: szmokingban vagy vadászkabátban. Csakhogy az arcok ekkorára szelídebbek, kedélyesebbek, vidámabbak lettek. A kabáton virág, és a nyakkendők gondosan megkötve. Akinek gyűrűje van, melltűje van, vagy szép kézelőgombja van, azt lehetőleg kitünteti a képen. (Egy mellényzsebből még ezüst szivarkatárca is kandít.) A legtöbb fotográfián látszik, hogy nem unalomból, időtöltésből készült a mester kamrájában, hanem fontos, életbevágó alkalmakkor, midőn valakinek emlékül arcképet kellett adni: talán a menyasszonynak, talán a tovább pályázó színésznőknek vagy talán csak a kassza tündérének. A fiatalabb urak legalábbis olyanformán mosolyognak a képeken, mintha örökkön-örökké készen volnának arra, hogy a nő évekig, késő öregségéig az arcképüket fogja szemlélni, sóhajtozva és elmerengve. A megyei hivatalnokok vadászkalapban, a doktorok szemüveggel és az ügyvédek komoly redingot-ban láthatók a kis városka fényképésze kirakatában. És az a kiviaszkolt bajuszú, középen kettéválasztott, bodorított fürtözetű férfiú, kezében glacékesztyűvel és frakkmellényben selyemkendővel - bármi legyek, ha nem a városbeli táncmester... (K.Gy.)

2011-08-12T20:02:00.002+02:00

...a nők arcképei szív-vidámító és tanulságos látványnak ígérkeztek. Néhány nőegyleti öreg hölgytől eltekintve, csupa csinos és kellemetes arcok néztek a kirakatból farkasszemet. Fehérruhás nők, kezükben csipkenapernyővel (amelyet néha válluk fölött kinyitottak, midőn is mindkét kezükkel megfogták az ernyő széleit), csipkés nyári kalapok, derékon láncok, ékszerek: ezek voltak többnyire az asszonyok. Mintha a kalapviselet a fotografáló-műhelyben csupán az asszonyok szabadalma volna, a leányfélék kalap nélkül jelentek meg. Ím, itt egymás mellett két barátnő (ha nem volnának azok, nem kerülhetnének egymás mellé), az egyiknek imakönyv, a másiknak gyöngyvirág a kezében. Csöndes, ábrándos mosollyal néznek a tengerpartról, a strandról - talán éppen az ostende-iről. A háttérben a tenger, rajta ringatózó hajó... E háttér csaknem valamennyi női fotográfián feltalálható. Vajon miért szeretik a nők a tengert? A jó barátnők bizonyosan nagyon szeretik egymást manapság is, hisz elvétették volna képüket egymás szomszédságából, ha ez nem így volna. Majd egy pepitaruhás hölgy következik, olyan karcsúan és hetykén támaszkodva a könyvesasztalra, mint valami lovarművésznő. Később pisze és mosolygó bakfisok. Lentebb egy ábrándos vénleányszerű hölgy, aki, ha nem csalatkozunk, sok festéket rakott arcára a fotográfus műtermében. Egy fogait mutogató hölgy - talán a városi tanárnő - hátratett karokkal, mellette a galambot tartó leányka kosztümben, a legutolsó farsangi bálról... (K.Gy.)

Ódonságok városa

2011-08-12T19:47:00.004+02:00

...kisütött a nap Óbuda felett, és a pünkösdi ünnepekre való ruhákat mind megszárította az udvarokban kifeszített köteleken: világoszöld falombokká, rétek sárga virágaivá, mennybeli angyalokká, sőt cukrászdák vaníliafagylaltjaivá lettek a nők a május ünnepi öltözetek révén, de némelyek még a cseresznyeréteshez is (magjával) hasonlítottak, különösen azok, akik régi divat szerint rózsaszínű harisnyát húztak a rózsaszínű ruhához, és úgy mentek mindig a templomba, mintha a saját esküvőjükre mennének, amely után való lakodalomból elmaradhatatlan a rétestészta, amilyen hosszant a boldogságnak kell nyúlni...(K.Gy.)

ántik tavasz

2011-08-11T19:24:00.000+02:00

almazöld és púderrózsa

2011-03-23T17:43:00.000+01:00

Kávé-tea-csokolád

2011-03-10T19:29:00.003+01:00

2010-12-10T16:42:00.008+01:00

tömvetelt angolrózsák és levendula,
üveges veranda, púderszín és mohazöld,
rececsipke, nefelejcses porcelánbögre,
fahéjillat, kardamom, gyömbér és tárkony,
alkonyati borostyánfények, bálnahátú zselici dombok,
Krúdy és Hrabal...

Antik karácsony

2010-11-29T22:15:00.000+01:00

üveges veranda (szvíthóm anno)

2010-10-02T23:29:00.008+02:00

bögrefalka-rózsamán

2010-10-01T21:43:00.006+02:00

meglehet, ez itt csupán valami titkos-gondolós
inkább csak nézős, semmint írós
talált tárgyak-szavak gyűjtemény lesz,
naplónak nem is mondanám

szvíthóm

2010-09-30T23:42:00.001+02:00